Átlátható gazdálkodással STABILAN működni!

Vírushelyzettel kapcsolatos társasházi információk

 
 
Magyar Közlöny 2021. évi 27. szám 2021. február 22. (1§.12) 502/2020. (XI. 16.) Korm. rendelet (2§ szerint ami utal a 3§-ra) 2021. május 23.-án veszti hatályát.
 
2. A társasházakra vonatkozó eltérő rendelkezések alkalmazásáról
 
10. § A veszélyhelyzet ideje alatt a társasházak – a társasházakról szóló jogszabályoktól eltérően – az ezen alcímben
foglaltak szerint működhetnek.
 
11. § (1) A veszélyhelyzet ideje alatt a társasház – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – nem tart közgyűlést. Ha az éves
elszámolásról és a következő évi költségvetésről való döntés vagy más kötelező döntés határideje a veszélyhelyzet ideje
alatt jár le, ezen tárgykörökben a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napon belül kell a közgyűlésnek döntenie.
(2) Közgyűlést kell tartani, ha azt a tulajdoni hányad 1/10-ével rendelkező tulajdonostársak a napirend, az ok és
a közgyűlési határozatra tett javaslat megjelölésével írásban kérik. Ebben az esetben a döntés csak írásbeli
szavazással hozható meg, ideértve azon tárgykörökben való döntést is, melyekben azt a szervezeti-működési
szabályzat vagy korábban hozott közgyűlési döntés kizárja. Az írásbeli szavazás módjára a szervezeti-működési
szabályzat rendelkezései az irányadók. Ilyen rendelkezés hiányában az írásbeli szavazás részletszabályait – ideértve
az eredmény megállapítását is – a közgyűlési meghívóban kell megállapítani. Az írásbeli szavazás eredményét
a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke – a szavazásra megjelölt határidőt követő nyolc napon belül –
írásban köteles a tulajdonostársakkal közölni.
(3) A veszélyhelyzet ideje alatt a közös képviselő (intézőbizottság) fokozott felelősséggel köteles eljárni.
 
12. § A társasház működése körében, valamint az érintettek egymás közti viszonyaiban írásbeli nyilatkozatnak, közlésnek
(a továbbiakban együtt: nyilatkozat) minősül az írásbelinek nem minősülő elektronikus úton (pl. e-mail, internetes
alkalmazás) tett nyilatkozat is, ha azonosítható
a) a nyilatkozattevő személye,
b) a nyilatkozat tartalma,
c) a nyilatkozat megtételének időpontja és
d) a címzett személye.
 
13. § Az intézőbizottság abban az esetben is ellátja a feladatait, ha a feladatok ellátására képes tagok száma az eredetileg
megválasztott taglétszámhoz képest – akár a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvényben rögzített
minimumlétszám alá – csökken.
 
14. § (1) A közgyűlés nem mentheti fel megbízatásából a közös képviselőt (intézőbizottságot).
(2) A közös képviselői (intézőbizottsági) megbízatását a közös képviselő (intézőbizottság) nem szüntetheti meg.
(3) Ha a közös képviselő (intézőbizottság) megbízatása a veszélyhelyzet ideje alatt jár le, a közös képviselő
(intézőbizottság) az új közös képviselő (intézőbizottság) megválasztásáig, de legkésőbb a veszélyhelyzet
megszűnését követő 90. napig köteles a feladatait – változatlan díjazás mellett – ellátni.
(4) Ha a közös képviselő (intézőbizottság) megbízatása a (3) bekezdésben foglaltakon kívüli okból szűnik meg, vagy
a közös képviselő (intézőbizottság) a veszélyhelyzet folytán nem képes ellátni a feladatait, az új közös képviselő
(intézőbizottság) megválasztásáig a feladatokat a számvizsgáló bizottság látja el. Számvizsgáló bizottság hiányában,
vagy ha a veszélyhelyzet folytán a számvizsgáló bizottság sem képes eljárni, az új közös képviselő (intézőbizottság)
megválasztásáig a feladatokat bármely tulajdonostárs elláthatja.
(5) A (3) és (4) bekezdés szerinti esetben az új közös képviselőt (intézőbizottságot) a veszélyhelyzet megszűnését
követő 90 napon belül kell megválasztani.
Weboldal készítés, szerkesztés | Webbolt bérlés - Sikeres webboltok | Domain regisztráció és tárhely szolgáltatás
design by Arcsin